Parameters
- 320 pages
- 12 hours of reading
More about the book
Másnak lenni nagyon könnyű, de jobbnak lenni nagyon nehéz. Jony Ive Steve Jobs 1997-ben tért vissza az Apple élére, hogy megmentse a céget, amelyet ő alapított. Egyik este találkozott egy brit tervezővel, aki több száz rajzzal és prototípussal körülvéve még késő éjjel is a cég központjában szorgoskodott. És akkor Jobs rájött, hogy megtalálta azt a tehetséges embert, aki visszafordíthatja a céget a lejtőn. Ez a fiatal tervező Jony Ive volt. Jony és Jobs együttműködéséből kultikus műszaki eszközök születtek. Az iMac, az iPod, az iPad és az iPhone azon túl, hogy a világ egyik legértékesebb vállalatává tették az Apple-t, egész iparágakat újítottak meg, hűséges rajongókat toboroztak a cégnek, és egy nemzetközileg is sikeres és elismert márkát teremtettek meg. Mindeközben Jony Ive a világ vezető, technológiai innovátorává vált, számtalan dizájndíjat nyert, és kiérdemelte, hogy 2013-ban felkerüljön a Time magazin 100-as listájára, sőt még lovaggá is ütötték. De e diadalmas pályafutás ellenére vajmi keveset tudni erről a szemérmes és halk szavú varázslóról, akit Jobs szellemi társának tartott. Ebből a könyvből megismerjük az Apple innovációk valódi vezetőjének igaz történetét.
Book purchase
Jony Ive, Leander Kahney
- Language
- Released
- 2013
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback),
- Book condition
- Good
- Price
- €9.99
Payment methods
We’re missing your review here.
- Title
- Jony Ive
- Subtitle
- Genius Behind Apples Greatest Products - International Edition
- Language
- English
- Authors
- Leander Kahney
- Publisher
- Portfolio
- Released
- 2013
- Format
- Paperback
- Pages
- 320
- ISBN10
- 1591846757
- ISBN13
- 9781591846758
- Series
- Tags
- Non-Fiction, True Stories, Business, Technology & Engineering, Biographies, Computers & Internet, Technology, Celebrities, Internet, Inventors, Internet Communication, Visionaries, Apple Macintosh (Computers)
- First published
- 2013
- Original title
- Jony Ive: The Genius Behind Apple's Greatest Products
- Rating
- 4.1 out of 5
- Description
- Másnak lenni nagyon könnyű, de jobbnak lenni nagyon nehéz. Jony Ive Steve Jobs 1997-ben tért vissza az Apple élére, hogy megmentse a céget, amelyet ő alapított. Egyik este találkozott egy brit tervezővel, aki több száz rajzzal és prototípussal körülvéve még késő éjjel is a cég központjában szorgoskodott. És akkor Jobs rájött, hogy megtalálta azt a tehetséges embert, aki visszafordíthatja a céget a lejtőn. Ez a fiatal tervező Jony Ive volt. Jony és Jobs együttműködéséből kultikus műszaki eszközök születtek. Az iMac, az iPod, az iPad és az iPhone azon túl, hogy a világ egyik legértékesebb vállalatává tették az Apple-t, egész iparágakat újítottak meg, hűséges rajongókat toboroztak a cégnek, és egy nemzetközileg is sikeres és elismert márkát teremtettek meg. Mindeközben Jony Ive a világ vezető, technológiai innovátorává vált, számtalan dizájndíjat nyert, és kiérdemelte, hogy 2013-ban felkerüljön a Time magazin 100-as listájára, sőt még lovaggá is ütötték. De e diadalmas pályafutás ellenére vajmi keveset tudni erről a szemérmes és halk szavú varázslóról, akit Jobs szellemi társának tartott. Ebből a könyvből megismerjük az Apple innovációk valódi vezetőjének igaz történetét.







