Explore the latest books of this year!
Bookbot

Négy Szél Erdélyben

Book rating

Parameters

  • 522 pages
  • 19 hours of reading

More about the book

Báthory ​István portréja nyolc éven keresztül köszöntötte a fejedelem által alapított kolozsvári főgimnázium lépcsőin felfelé igyekvő ifjú Passuthot. A fejedelem arcáról – úgy hírlett – le lehet olvasni a sors erélyeit. „Láttad-e ma Báthoryt?” – kérdezgették egymást az iskola diákjai, valójában tanáraik aznapi hangulata iránt érdeklődve.A Négy szél Erdélyben című regény tehát nemcsak a jelentőségében Báthory Gáborhoz és Bethlen Gáborhoz mérhető fejedelmet örökíti meg, hanem Passuth ifjúkorának egyik emblematikus figuráját is. Báthory kora, a XVI. század – mintegy az iskolásévekhez hasonlóan – a nagy válságok és merész kezdeményezések időszaka. Mindaz, ami egy évszázaddal később, Bethlen Gábor uralkodásának idején megvalósult, valójában már ekkor elkezdődött. Erdély viszonylagos önállóságát sem a Habsburg-ház, sem a törökök nem fenyegették, és ha rövid időre is, de megszilárdult a központi hatalom. Mindennek persze ára volt: le kellett verni a Békes-féle lázadást, meg kellett törni a rendek hatalmát, nem lehetett visszaadni a székelyeknek a János Zsigmond által elvett jogokat.Az eseményeket a szerző hiteles dokumentumok alapján, egy történész felkészültségével mondja el, mégsem száraz történelemkönyvet, hanem izgalmas regényt ír, amelyben a megelevenített alakoknak sorsa, emberi arca, önálló gondolatvilága van.

Book purchase

Négy Szél Erdélyben, László Passuth

Language
Released
1975
Binding
(Hardcover)
We’ll email you as soon as we track it down.

Payment methods

4.0
Very Good
1 Ratings

We’re missing your review here.

Title
Négy Szél Erdélyben
Language
Hungarian
Released
1975
Format
Hardcover
Pages
522
ISBN10
9631504700
ISBN13
9789631504705
Series
Rating
4 out of 5
Description