Explore the latest books of this year!
Bookbot

A fenyők álma

Adventi antológia

More about the book

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a karácsony a legszebb ünnep, hiszen a szeretethez kapcsolódik, s hozzá az idők folyamán egy egész ünnepkör csatlakozott. A karácsonyt közvetlenül megelőző időszakra esnek az olyan jelentős napok, mint például a Katalin- és az András-nap, amelyekről azt tartják, hogy böjtölés után a fiatalok éjszaka megálmodhatják a jövendőbelijüket. Miklós napján Mikulás kedveskedik a gyermekeknek, Luca napjához számtalan szokás és babona kapcsolódik. Sok helyen a disznótort is ebben az időszakban tartják meg. Ma már az advent ideje sajnos sokunk számára elsősorban a stresszről szól. Gyakran nehézséget jelent, hogy az otthonunk mellett a szívünket is felkészítsük az ünnepre, átéljük a várakozás szépségét, megsejtsük a karácsony és vele a születés örök misztériumát, amely oly sok művésznek jelent kifogyhatatlan ihletforrást mind a mai napig. E kötetben klasszikus magyar költők és írók - köztük Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond - adventi időszakhoz kapcsolódó írásai kaptak helyet az ünnepre való várakozás jegyében. Soraik bebizonyítják, hogy a karácsony előtti időszak is legalább olyan érzelem- és eseménydús lehet, mint maga az ünnep, ugyanakkor hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy az adventi gyertyák meggyújtásával ne csak a szobát, de a szívünket is beragyogja az ünnep fénye.

Book purchase

A fenyők álma, JENEINÉ SOMOGYI JUDIT

Language
Released
2021
product-detail.submit-box.info.binding
(Hardcover),
Book condition
Very Good
Price
€3.99

Payment methods

No one has rated yet.Add rating

Title
A fenyők álma
Subtitle
Adventi antológia
Language
Hungarian
Released
2021
Format
Hardcover
ISBN10
9632675169
ISBN13
9789632675169
Series
Tags
Description