Szüret
Összegyűjtött versek
Authors
Parameters
- 326 pages
- 12 hours of reading
More about the book
Olyan költeményeket csak a legnagyobbak írnak, mint a Szilfán halat, a Nálunk hatalmasabb takácsok, a Kivégzés vagy a Hajnal, háború után. Mindegyik vers mögött világosan kivehető egy történet, amelynek titka van: például a Sírfelirat kisgyermek, fiatal társ és macska epitáfiumaként is olvasható, és minden olvasatban megrendítő. A versekkel induló költő, aki Nemes Nagy Ágnes szellemi szomszédságában alkotott, nem tartotta magát valódi költőnek, és a prózába emigrált. Az Összegyűjtött verseiben is helyet kapó verses regénye, a Szüret, a műfaj hazai remekléseihez méltó. Leírásában máig él egy debreceni tér, amely a szeme láttára pusztult el. Ha kilépünk a már nem létező Nagyállomásról, balról a régi pályaudvari negyed raktárai, kisvendéglői és örömtanyái fogadnak, Tóth Árpád gyermekkori házával és az Ispotály-templom tornyával, amelyet bomba repeszt majd ketté. Középen, a mai Petőfi-szobor helyén áll a Royal-szálló, ahol a Nyugat rendezett matinét. Mellette jobbról a nagyzsinagóga és a törvényszéki palota, amelynek hátsó szárnya ma is áll, de a város, az utcák már nem léteznek; és mégis megvan - őnála.
Book purchase
Szüret, Magda Szabó
- Language
- Released
- 2017
- Binding
- (Hardcover),
- Book condition
- Good
- Price
- €8.19
Payment methods
No one has rated yet.
- Title
- Szüret
- Subtitle
- Összegyűjtött versek
- Language
- Hungarian
- Authors
- Magda Szabó
- Publisher
- Jaffa Kiado
- Released
- 2017
- Format
- Hardcover
- Pages
- 326
- ISBN10
- 6155715149
- ISBN13
- 9786155715143
- Series
- Tags
- Description
- Olyan költeményeket csak a legnagyobbak írnak, mint a Szilfán halat, a Nálunk hatalmasabb takácsok, a Kivégzés vagy a Hajnal, háború után. Mindegyik vers mögött világosan kivehető egy történet, amelynek titka van: például a Sírfelirat kisgyermek, fiatal társ és macska epitáfiumaként is olvasható, és minden olvasatban megrendítő. A versekkel induló költő, aki Nemes Nagy Ágnes szellemi szomszédságában alkotott, nem tartotta magát valódi költőnek, és a prózába emigrált. Az Összegyűjtött verseiben is helyet kapó verses regénye, a Szüret, a műfaj hazai remekléseihez méltó. Leírásában máig él egy debreceni tér, amely a szeme láttára pusztult el. Ha kilépünk a már nem létező Nagyállomásról, balról a régi pályaudvari negyed raktárai, kisvendéglői és örömtanyái fogadnak, Tóth Árpád gyermekkori házával és az Ispotály-templom tornyával, amelyet bomba repeszt majd ketté. Középen, a mai Petőfi-szobor helyén áll a Royal-szálló, ahol a Nyugat rendezett matinét. Mellette jobbról a nagyzsinagóga és a törvényszéki palota, amelynek hátsó szárnya ma is áll, de a város, az utcák már nem léteznek; és mégis megvan - őnála.


