Vakrepülés

More about the book

Montesquieu több mint kétszáz éve fogalmazta meg: „Amikor cselekszem, honpolgár vagyok, de amikor írok: ember vagyok.” Szabó Zoltán szerint a magyar írók éppen ellenkezőleg cselekedtek: emberként éltek, de honpolgári szempontból írtak. Fiatalabb koromban én is ezt vallottam, és ma sem szégyellem: fontos számomra, hogy emberként cselekedjek, de magyar írónak tartom magam, bármilyen nyelven írok. Politikai emigránsként hagytam el Magyarországot, a forradalom közkatonájaként Szegeden. Fegyveremet elrejtettem, nem kaptam szabad elvonulást, és bűntudattal léptem át a határt. Ott „a bőrünkre égett a méhsár megkülönböztető jele”, ahogy Siklós István írja. Megbízólevelet nem kértem, mandátumom nincs, és soha nem hivatkoztam a magyar népre. Nem lelkesedtem a kismagyar elképzelésekért. Megbízóim régi magyarok: Bocskai, Bethlen Gábor, a horvát származású főúr, Kölcsey Ferenc, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Eötvös József, Deák Ferenc, Ady Endre, Babits Mihály és Szekfű Gyula, akinek analitikus elméje rászorított arra, hogy szembenézzek a realitásokkal: csak egy szerény kis varrat vagyunk azon az óriási hegen, amely kettéhasította Európát.