„Szerinted ez egy tűrhető könyv? Én biztos vagyok benne, hogy nem. Most csodálkozol, miért írtam tűrhetetlen könyvet. Bevallom, amikor írtam, egyáltalán nem érdekelt, nem is gondoltam erre. A "tűrhető” ugyanis olyan puha fedelű könyv, amit kényelmesen begyűrhetsz a farmeredbe, ha nem akarod kézben cipelni. Próbáld csak ki, milyen a Tündérboszorkány. Kemény, igaz? Nos, akár tűrhető, akár nem, remélem, mégis elolvasod, mi történt a Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában Lacival és Morcz Arankával.!"
Viktória Bosnyák Book order (chronological)



„Max a megadott házszámot kereste. A 27-est könnyedén megtalálta. Utána végtelennek tűnõ, elvadult sövény következett. Végigkerekezett az utcán, ami végül egy erdei útba torkollott. 29-es számú kaput vagy házat nem talált. Dühösen állt meg. Teljesen kifulladt, úgy igyekezett, hogy idõben érkezzen. Semmi esetre sem szeretett volna elkésni mindjárt az elsõ alkalommal. Márpedig most nagyon úgy nézett ki, mintha becsapták volna. Érezte, hogy úrrá lesz rajta az elkeseredés. Elindult lassan visszafelé, miközben azon dühöngött, hogy feleslegesen tette meg az utat. Amikor nagyjából a sövény feléhez ért, meglepõdve befékezett. Ezúttal ott állt egy magas kovácsoltvas kapu, rajta jól láthatóan kunkorodott a 29-es szám. A jobb szárnyán még postaláda is lógott. Max fejcsóválva szállt le a kerékpárról. Ez lehetetlen. Ez a kapu az elõbb még egész biztosan nem volt itt. Tutira észrevettem volna. Képtelenség – mormogott magában.” Vajon hová vezet a titokzatos kapu? Kik laknak a szellemkertben? Milyen próbatétel vár Maxre? Mi az a cerberusparittya! Csupa izgalom, csupa talány ez a könyv, mely felhőtlen szórakozást nyújt a kalandvágyó ifjú olvasóknak.