Béla Hamvas Book order (chronological)

A ​jelen kötetben Hamvas Béla Az öt géniusz címen 1959-ben „gyökeresen átdolgozott” munkájának közel húsz évvel korábbi, mindeddig kiadatlan első változatát, Az öt Géniusz földje című írását adjuk közre. Műve megírásának körülményeiről Hamvas Béla 1940. december 13-án Gulyás Pálnak írott levelében a következőképp fogalmaz: „Kedves Barátom, – még csak néhány órája, hogy letettem a tollat, több mint egy hónapig tartó munkát ma délelőtt befejeztem. […] Elég nehéz volt öt hónapi katonáskodás után, elpuhulva, ismét e veszélyes és halálos mezőkre lépni, ahol mi járunk. Két hétnél hosszabb ideig kínlódtam. Aztán megindult, és az utolsó tíz nap olyan voltam, mint az őrült.” Tanulmányának számos gondolata már a ’30-as évek elejétől publikált magyar vonatkozású recenziói között megjelenik, de rendre felmerül olyan nagyobb lélegzetű munkáiban is, mint A magyar Hyperion, a Bizánc vagy a Bakony című írása. A magyar sors…

Kratšie filozofické texty maďarského spisovateľa a filozofa. V humorom okorenených reflexiách sa zameriava na rôzne duchovné, spoločenské a estetické témy. Uvažuje o priateľstve, o význame klauna v umeleckých dielach, ale aj o poetike Williama Wordswortha či významných sakrálnych dielach ľudstva ako je napríklad Stonehenge. Titulný, najrozsiahlejší text možno považovať za akýsi autoportrét či prierez životnou i spirituálnou múdrosťou (a skúsenosťou) tohto na dlhé roky umlčaného autora.

A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.

A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.

Werke aus den späten Lebensphasen strahlen eine eigenartige Schönheit aus. Béla Hamvas sieht die Ursache für diese Schönheit in einer besonderen Form der Melancholie, die er als den »letzten Segen im Leben eines Menschen« bezeichnet. Béla Hamvas, der heute in Ungarn meist gelesene Autor, öffnet in diesem literarisch wie gedanklich bestechenden Essay die Augen für die »rätselhafte Analogie der Spätwerke«: »In den Alterswerken erzählen Metaphysik und Malerei, Dichtung, Drama und Musik unabhängig von Sprache, Epoche, Nation und Zeit von ein und derselben Welt.« Mit Hamvas findet der Leser Zugang zu dieser Welt, dem »intensivsten Ort des ganzen Daseins«.

Valamely szempontból egymáshoz rendelt események soráról azt mondjuk: történet. Van története az univerzumnak, a természetnek, az emberi társadalomnak, a kultúrának. Mindannak, ami a tér-idő kozmikus színpadán a keletkezés-elmúlás törvényének alá van vetve. Hamvas Béla történetei azonban aligha sorolhatók a történetírás színpadi eseményei közé. Ami őt foglalkoztatja, mindig és szükségképpen a színjátszás kulisszái mögé vezet, abba világba, amelyről alig tudunk valamit, amely nélkül azonban a történelem sem lenne más, mint a megjelenés-elmerülés véletlenszerű eseményeinek hömpölygő áradata. „A történetnek önmagában értelme nincs” – mondja Hamvas. Amit mi itt látunk, már csak végkifejlete annak a küzdelemnek, amit a létezés magasabb hatalmai: a léttisztitó erők vívnak a „létrontás démoni anarchiája” ellen.

Das Werk des ungarischen Philosophen und Schriftstellers Béla Hamvas (1897 – 1968) untersucht nicht nur die Wege des Weingenusses, sondern auch das Genießen des Lebens in all seinen Facetten. Die Philosophie des Weins ist geprägt von einem virtuosen und magischen Stil, der durch seine Überzeugungskraft besticht. Gleichzeitig entfaltet der Text einen unwiderstehlichen Charme und ein außergewöhnliches Gespür für Ironie.