More about the book
Günter K. Koschorrek minden keze ügyébe kerülő papírfecnit eltett, és azokra írta titokban naplóját. Mivel a naplóírás szigorúan tiltott volt, az oldalakat vastag télikabátjának a bélésébe varrva őrizte, majd a ritka szabadságok alatti hazautazásakor adta oda édesanyjának megőrzésre. A naplónak nyoma veszett, csak akkor került elő – és született meg a Vérvörös hó –, amikor negyven évvel később Amerikában találkozott a lányával. A szerző lelkes újoncként vett részt az alapkiképzésen és nyilvánvaló izgatottsággal került sor első találkozására az ellenséggel az orosz sztyeppén. Leírásában életre kell egysége tagjainak küzdelme a becstelenséggel és a halállal a Sztálingrád utcáin folytatott öldöklő harc zűrzavarában. A Romániában és Olaszországban töltött – a keleti front poklához viszonyítva felüdítő időszakot – kimondottan kedvelte. A könyv emléket kíván állítani mindannak a sok millió embernek, akik a front mindkét oldalán életüket áldozták a harcokban, és öt évtized távlatából felelősséget vállalva tiszteleg az áldozatok előtt. Günter K. Koschorrek a világháborúban a német 24. páncéloshadosztály 21. páncélgránátos-ezredének 1. svadronjában harcolt nehézgéppuska-kezelőként a keleti fronton. Jelenleg Németországban él, nyugdíjba vonulásáig egy kereskedelmi cég ügyvezetőjeként dolgozott.
Book purchase
Vérvörös hó, Günter K. Koschorrek
- Language
- Released
- 2018
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Hardcover)
Payment methods
We’re missing your review here.
- Title
- Vérvörös hó
- Language
- Hungarian
- Authors
- Günter K. Koschorrek
- Publisher
- Hajja
- Released
- 2018
- Format
- Hardcover
- ISBN10
- 9637054812
- ISBN13
- 9789637054815
- Series
- Tags
- Non-Fiction, Historical Themes, History, True Stories, Biographies, Autobiographies & Memoirs, Creative Nonfiction, Military History, France, Military Fiction, Wars, World War II, Southern Europe, Italy, Russia, Memories, Based on True Events, Romania, Germans, Eastern Front (World War II), Stalingrad, Authentic War Memories
- First published
- 1995
- Original title
- Vergiss die Zeit der Dornen nicht
- Rating
- 4.2 out of 5
- Description
- Günter K. Koschorrek minden keze ügyébe kerülő papírfecnit eltett, és azokra írta titokban naplóját. Mivel a naplóírás szigorúan tiltott volt, az oldalakat vastag télikabátjának a bélésébe varrva őrizte, majd a ritka szabadságok alatti hazautazásakor adta oda édesanyjának megőrzésre. A naplónak nyoma veszett, csak akkor került elő – és született meg a Vérvörös hó –, amikor negyven évvel később Amerikában találkozott a lányával. A szerző lelkes újoncként vett részt az alapkiképzésen és nyilvánvaló izgatottsággal került sor első találkozására az ellenséggel az orosz sztyeppén. Leírásában életre kell egysége tagjainak küzdelme a becstelenséggel és a halállal a Sztálingrád utcáin folytatott öldöklő harc zűrzavarában. A Romániában és Olaszországban töltött – a keleti front poklához viszonyítva felüdítő időszakot – kimondottan kedvelte. A könyv emléket kíván állítani mindannak a sok millió embernek, akik a front mindkét oldalán életüket áldozták a harcokban, és öt évtized távlatából felelősséget vállalva tiszteleg az áldozatok előtt. Günter K. Koschorrek a világháborúban a német 24. páncéloshadosztály 21. páncélgránátos-ezredének 1. svadronjában harcolt nehézgéppuska-kezelőként a keleti fronton. Jelenleg Németországban él, nyugdíjba vonulásáig egy kereskedelmi cég ügyvezetőjeként dolgozott.


