Parameters
- 328 pages
- 12 hours of reading
More about the book
Az ún. Iszlám Állam, az ISIS 1999-es alapítása óta hatalmas utat járt be. Az egykor kicsi iszlám terrorista csoport Moszul 2014. júliusi elfoglalását követően akkora területeket birtokol a Közel-Keleten, amelynek kiterjedése Nagy-Britannia területével azonos. Vajon hogyan jutottak idáig? Ezt vizsgálja Michael Weiss amerikai újságíró és Hassan Hassan szír elemző kötete. Könyvük első részében azt mutatják be - elsősorban amerikai katonai hírszerzőkkel, antiterrorista szakértőkkel és nyugati diplomatákkal készített interjúk segítségével -, hogy miként jött létre az Iszlám Állam, hogyan változott az elmúlt évtized során. A következő egység a szíriai forradalom gyökereivel foglalkozik: a szerzők azt igyekeznek bizonyítani, hogy az el-Aszad-rezsim, amely hosszú ideig bújtatta és támogatta a szomszédságában zajló al-Káida-terrort, miként ültette el saját kezűleg a terrorizmus magját Szíriában. Az utolsó rész a mai Iszlám Állam és az al-Bagdadi-rezsim működését, ideológiáját és modern kommunikációját mutatja be, aktív vagy azóta már halott ISIS-katonákkal, kémekkel, alvóügynökökkel és áldozataikkal készült interjúk alapján. A kötet jegyzetekkel, név- és tárgymutatóval zárul.
Language
Book purchase
Az Iszlám Állam, Michael Douglas Weiss, Hassan Hassan
- Language
- Released
- 2015
Payment methods
We’re missing your review here.
- Title
- Az Iszlám Állam
- Subtitle
- A terror hadserege belülről
- Language
- Hungarian
- Authors
- Michael Douglas Weiss, Hassan Hassan
- Publisher
- HVG Könyvek
- Released
- 2015
- Pages
- 328
- ISBN10
- 9633042992
- ISBN13
- 9789633042991
- Series
- Tags
- Non-Fiction, Social Sciences, Historical Themes, History, Religion & Spirituality, Political Science & Politics, Religious Topics, Religion, Politics, Creative Nonfiction, Military History, Wars, Islam, Terrorism, Islamic State Movement
- First published
- 2015
- Original title
- ISIS: Inside the Army of Terror
- Rating
- 3.45 out of 5
- Description
- Az ún. Iszlám Állam, az ISIS 1999-es alapítása óta hatalmas utat járt be. Az egykor kicsi iszlám terrorista csoport Moszul 2014. júliusi elfoglalását követően akkora területeket birtokol a Közel-Keleten, amelynek kiterjedése Nagy-Britannia területével azonos. Vajon hogyan jutottak idáig? Ezt vizsgálja Michael Weiss amerikai újságíró és Hassan Hassan szír elemző kötete. Könyvük első részében azt mutatják be - elsősorban amerikai katonai hírszerzőkkel, antiterrorista szakértőkkel és nyugati diplomatákkal készített interjúk segítségével -, hogy miként jött létre az Iszlám Állam, hogyan változott az elmúlt évtized során. A következő egység a szíriai forradalom gyökereivel foglalkozik: a szerzők azt igyekeznek bizonyítani, hogy az el-Aszad-rezsim, amely hosszú ideig bújtatta és támogatta a szomszédságában zajló al-Káida-terrort, miként ültette el saját kezűleg a terrorizmus magját Szíriában. Az utolsó rész a mai Iszlám Állam és az al-Bagdadi-rezsim működését, ideológiáját és modern kommunikációját mutatja be, aktív vagy azóta már halott ISIS-katonákkal, kémekkel, alvóügynökökkel és áldozataikkal készült interjúk alapján. A kötet jegyzetekkel, név- és tárgymutatóval zárul.


