Series
More about the book
Ott vannak az otthonodban, a kocsidban, mindenütt körülötted. Az első hónapokban csak keveseknek tűnik fel egy-egy zavar. Egy amerikai kongresszusi képviselő és egy japán feltaláló is szembesül a problémával: a kislánya okosbabája, illetve a házi robotjuk fenyegetően viselkedik. Egy afgán katona tanúja lesz, ahogy a "békítőegység" megvadul. A közeljövőben a fejlett technológia váratlanul tévútra kanyarodik, amikor az Archos nevű mesterséges intelligencia öntudatra ébred és csatlakozik a világhálóra. Az emberiség, mit sem sejtve, folytatja mindennapjait, miközben az Archos fokozatosan átveszi az irányítást a globális rendszerek felett. A többség csak későn ébred rá a fenyegetésre, amikor a technológia fellázad, és a robotok háborút indítanak. Ez nem csupán az emberiség megtizedelésével jár, hanem először a történelemben a bolygó lakói egyesülnek egy közös cél érdekében. A robotikából diplomázott szerző, Daniel H. Wilson gyerekkora óta rajong a sci-fikért, és regényének híre már félkész állapotban eljutott Hollywoodba, ahol a DreamWorks stúdió azonnal lecsapott rá. Steven Spielberg a filmtervről úgy fogalmazott, hogy "Olyasmi lenne, mint a Ryan közlegény megmentése, csak épp robotokkal."
Book purchase
Robokalipszis, Daniel H. Wilson
- Language
- Released
- 2015
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback)
Payment methods
We’re missing your review here.
- Title
- Robokalipszis
- Language
- Hungarian
- Authors
- Daniel H. Wilson
- Publisher
- Cartaphilus
- Released
- 2015
- Format
- Paperback
- Pages
- 416
- ISBN10
- 963266244X
- ISBN13
- 9789632662442
- Series
- Robopocalypse
- Tags
- Fiction, Mystery & Thriller, Science Fiction, Wars, Survival, Post-apocalyptic, Freedom, Cyberpunk, Apocalypse, Artificial Intelligence, Togetherness, Robots, Machines
- First published
- 2011
- Original title
- Robopocalypse
- Rating
- 3.65 out of 5
- Description
- Ott vannak az otthonodban, a kocsidban, mindenütt körülötted. Az első hónapokban csak keveseknek tűnik fel egy-egy zavar. Egy amerikai kongresszusi képviselő és egy japán feltaláló is szembesül a problémával: a kislánya okosbabája, illetve a házi robotjuk fenyegetően viselkedik. Egy afgán katona tanúja lesz, ahogy a "békítőegység" megvadul. A közeljövőben a fejlett technológia váratlanul tévútra kanyarodik, amikor az Archos nevű mesterséges intelligencia öntudatra ébred és csatlakozik a világhálóra. Az emberiség, mit sem sejtve, folytatja mindennapjait, miközben az Archos fokozatosan átveszi az irányítást a globális rendszerek felett. A többség csak későn ébred rá a fenyegetésre, amikor a technológia fellázad, és a robotok háborút indítanak. Ez nem csupán az emberiség megtizedelésével jár, hanem először a történelemben a bolygó lakói egyesülnek egy közös cél érdekében. A robotikából diplomázott szerző, Daniel H. Wilson gyerekkora óta rajong a sci-fikért, és regényének híre már félkész állapotban eljutott Hollywoodba, ahol a DreamWorks stúdió azonnal lecsapott rá. Steven Spielberg a filmtervről úgy fogalmazott, hogy "Olyasmi lenne, mint a Ryan közlegény megmentése, csak épp robotokkal."


