Parameters
More about the book
Stendhal legnagyobb, reménytelen szerelme szolgált apropóul az író e kötetéhez, melyben az értekező próza nyelvén szól a Léonore-nak, máshol Métilde-nek nevezett hölgy iránt táplált érzései kapcsán a szenvedélyről, amely későbbi regényeinek, A vörös és feketének vagy A pármai kolostornak is központi témája lett. A szerelemről c. könyvében fejti ki Stendhal híressé vált „kristályosodás”-elméletét, mely egy salzburgi sóbányában szerzett tapasztalatából született. Túristaútján a francia író megfigyelte, hogy a bányászok az elhagyott tárnák mélyére gallyakat dobálnak, amelyekre sókristályok tapadnak, s pár hónap múltán „az eredeti ágat már fel sem lehet ismerni", „a gallyat tündöklő kristályok borítják be”. A szerelem esetében e kristályosodáshoz hasonló folyamat játszódik le, amikor is a szerelmes saját elképzeléseit, vágyait, a szeretett személyre vetítve már meg sem látja annak eredeti, valóságos személyiségét. S ez nem is csoda, mert ahogy azt a szerző írja, „a szerelem a leghatalmasabb szenvedély. Minden más szenvedélynél a vágyak kénytelenek a hideg valósághoz idomulni; itt éppen ellekezőleg, a való idomul készségesen a vágyakhoz...”
Book purchase
A szerelemről, Stendhal, Kolozsvári Grandpierre Emil
- Language
- Released
- Binding
- (Hardcover),
- Book condition
- Damaged
- Price
- €4.15
Payment methods
No one has rated yet.
- Title
- A szerelemről
- Language
- Hungarian
- Authors
- Stendhal, Kolozsvári Grandpierre Emil
- Publisher
- KALLIGRAM
- Format
- Hardcover
- ISBN10
- 8071493740
- ISBN13
- 9788071493747
- Series
- Description
- Stendhal legnagyobb, reménytelen szerelme szolgált apropóul az író e kötetéhez, melyben az értekező próza nyelvén szól a Léonore-nak, máshol Métilde-nek nevezett hölgy iránt táplált érzései kapcsán a szenvedélyről, amely későbbi regényeinek, A vörös és feketének vagy A pármai kolostornak is központi témája lett. A szerelemről c. könyvében fejti ki Stendhal híressé vált „kristályosodás”-elméletét, mely egy salzburgi sóbányában szerzett tapasztalatából született. Túristaútján a francia író megfigyelte, hogy a bányászok az elhagyott tárnák mélyére gallyakat dobálnak, amelyekre sókristályok tapadnak, s pár hónap múltán „az eredeti ágat már fel sem lehet ismerni", „a gallyat tündöklő kristályok borítják be”. A szerelem esetében e kristályosodáshoz hasonló folyamat játszódik le, amikor is a szerelmes saját elképzeléseit, vágyait, a szeretett személyre vetítve már meg sem látja annak eredeti, valóságos személyiségét. S ez nem is csoda, mert ahogy azt a szerző írja, „a szerelem a leghatalmasabb szenvedély. Minden más szenvedélynél a vágyak kénytelenek a hideg valósághoz idomulni; itt éppen ellekezőleg, a való idomul készségesen a vágyakhoz...”





