Bookbot

A nyugati és a keleti vallások lélektanáról

Book rating

4.2(1666)Add rating

More about the book

A vallás problémája központi helyet foglal el Jung életművében. E kötet olyan, főként érett korában született munkáit tartalmazza, amelyek kifejezetten vallási kérdéseket tárgyalnak. Tanulmányaiban feltárja a különböző nyugati és keleti vallások alapját képező egyetemes ősi elképzeléseket, az emberi léleknek az istenihez való viszonyát előre mintázó archetípusos tartalmakat. Korunkban, amikor sokan elveszítették kapcsolatukat a hagyományos vallási formákkal, s vallási téren nagyfokú elbizonytalanodás mutatkozik, a Jung által közvetített újfajta szemlélet ismét utat nyithat a vallásos értékek mélyebb megértéséhez. A szerző tudós létére maga is mélyen hívő ember volt, s távol áll tőle, hogy a vallásos hit transzcendens tartalmait pszichológiai összefüggésekre próbálja egyszerűsíteni. Vizsgálódása középpontjában a hívő ember és annak a numinózussal való kapcsolat erőterében végbemenő lelki fejlődése áll. A keresztény gondolkodás történeti fejlődését érintő elemzései megvilágítják a modern nyugati kultúra kialakulásának lélektani- szellemi hátterét.

Book purchase

A nyugati és a keleti vallások lélektanáról, Carl Gustav Jung

Language
Released
2005
We’ll email you as soon as we track it down.

Payment methods

4.2
Very Good
1666 Ratings

We’re missing your review here.