Bookbot

A dukay család

Book rating

4.2(20)Add rating

More about the book

Zilahy ​​Lajos Ararát-ja 1947-ben jelent meg. Később – már külföldön – az író folytatta ezt a regényt, majd végül megírta az Ararát-ban olvasható történetek előzményeit is, s így befejeződött a Dukay család című trilógia, a magyar arisztokrácia széthullásának nagyszabású társadalomrajza. A magyar arisztokrácia széthullásának társadalomrajzát egy mű szerkezetébe fogni: hatalmas vállalkozás. Kivált, ha az író a roppant történelmi és nem kevésbé fontos emberi dimenziókat egyaránt érzékeltetni akarja. Ha a széthullás törvényszerű folyamatát történelmi mélységében s ugyanakkor sokféle emberi változatában próbálja bemutatni. És Zilahy Lajost, miközben az Ararát-tól eljutott a végérvényesen kiteljesedett nagyregény-kompozicióig, egyre inkább az igényesebb, a nehezebb megoldások vonzották. A regényben, mely a bécsi kongresszus megnyitásakor – 1814-ben – kezdődik, és a felszabadulással ér véget, több kor és több nemzedék története szövődik egymásba, fordulatosan, izgalmasan. Bár Zilahy Lajos az emberi sorsokat és helyzeteket bemutatva távlatos és pontos valóságábrázolásra törekszik, nem idegenkedik a romantikus regények színeitől és elemeitől sem. Mint ahogy kritikai szándéka sem fojtja el líráját és humorát. Realista társadalomrajznak és romantikának – határozott, kemény ítéletének és gyengéd költőiségnek olyan szintézise ez a próza, mely méltan tarthat számot a népszerűségre.

Book purchase

A dukay család, Lajos Zilahy

Language
Released
product-detail.submit-box.info.binding
(Hardcover),
Book condition
Good
Price
€7.99

Payment methods

4.2
Very Good
20 Ratings

We’re missing your review here.