A háromlyukú híd

More about the book

Ismail ​Kadare, a Nobel-díjra jelölt albán író a kortárs világirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. A háromlyukú híd című remekművének egyik pillére egy régi ballada – alapmotívuma a magyar népköltészetből is ismert –, mely elbeszéli, hogy emberáldozatra van szükség, ha az építők azt akarják, hogy ne dőljön le a vár, amelynek épp felhúzzák a falait. A befalazott balladája azonban a hiszékeny, babonás nép hallgatólagos segítségével arra szolgál, hogy a hídépítő társaság legyőzze riválisát, a Kompok és Tutajok egyesületét, s egyeduralkodóvá váljon az átkozott Ujante folyó fölött. „Hogyan leszel képes Ázsia részeként létezni, ó, én szép Arberiám?” „…most a holdfényben az a benyomásom támadt, hogy a körülöttem elterülő egész hatalmas síkság vérben úszik, és a hegyek porrá omlanak. Láttam a török hordákat, ahogy végigdúlják Európát, hogy egészen az óceánig kiterjesszék az iszlám határait. Láttam a tüzeket, a felcsapó lángokat és a hamut, emberek és krónikák elszenesedett maradványait. És láttam nagyszerű táncainkat, zenénket, ruháinkat és nyelvünket, ahogy kétségbeesetten menekülnek a hegyekbe… Ez a sors vár az albán nyelvre, a hegyek közé kell rejtőznie, kitéve a mennydörgés, a villámok és a lavinák pusztító erejének, a völgyek és a síkságok elnémulnak.”