A fiatal kaliforniai ügyvéd, David Sloane sikert sikerre halmoz: még a vesztésre álló ügyeket is visszahozza a sírból. Egy nap azonban hullani kezdenek körülötte az emberek, miután a neki teljesen idegen Joe Branick – az amerikai elnök barátja és tanácsadója – gyanús körülmények között meghal, ő maga pedig titokzatos csomagot kap. Ettől kezdve mintha David válna a célpontjává valamiféle kegyetlen, láthatatlan erőnek. A fiatalembernek fogalma sincs, mi köze van az öngyilkos vagy talán megölt szenátorhoz, Mexikóhoz vagy ahhoz a hatalmas afroamerikai férfihoz, akire még gyermekkorából emlékszik homályosan. Úgy érzi, nemcsak az élete múlhat ezen a titkon, hanem az is, kiderül-e valaha, ki is ő valójában. E kérdés nyugtalanítja a feldúlt lakása láttán, majd kedves házvezetőnője holtteste mellett, aztán fegyverropogás közben is, amikor üldözői elől menekülni kényszerül. Mi lehet az az iszonyat, amely múltja mély kútjában lappang, s talán a rémálmait is okozza? Fényt kell derítenie az eltitkolt igazságra, bár tudja, hogy nagy árat fizethet érte. Az elsőkönyves szerző rögtön világsikerrel indított, s nem is csoda: regénye torokszorítóan izgalmas, profi módon megírt történet, amelyben minden megvan, ami egy jó thrillerhez kell.
David SloaneSeries
This series follows the legal battles and personal journey of a sharp Seattle-based lawyer. Each installment delves into complex cases that test the protagonist's wit, ethics, and resolve. Readers will find themselves immersed in suspenseful courtroom dramas and compelling human stories. It's an engaging exploration of justice, morality, and the challenges faced by those dedicated to the law.


Recommended Reading Order
- 1
- 2
Wrongful Death
- 450 pages
- 16 hours of reading
The story follows attorney David Sloane as he takes on a challenging case brought by a widow against the military, driven by a sense of justice and compassion. As he delves deeper into the case, the potential repercussions threaten not only his professional life but also the safety of his own family, creating a tense atmosphere of moral and ethical dilemmas. The narrative explores themes of sacrifice, the pursuit of truth, and the personal costs of standing up against powerful institutions.