Explore the latest books of this year!
Bookbot

Carrie

Book rating

More about the book

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom… Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a – vele párhuzamba állítható – Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző. A regényből eredetileg Brian De Palma rendezett filmet 1976-ban. A vadonatúj, 2013-as filmváltozat rendezője Kimberly Peirce, a két főszerepet Julianne Moore és Chloë Grace Moretz alakítja.

Book purchase

Carrie, Stephen King

Language
Released
2013
product-detail.submit-box.info.binding
(Paperback)
We’ll email you as soon as we track it down.

Payment methods

3.9
Very Good
9477 Ratings

We’re missing your review here.

Title
Carrie
Language
Hungarian
Publisher
Európa
Released
2013
Format
Paperback
Pages
281
ISBN10
9630796694
ISBN13
9789630796699
Series
First published
1974
Original title
Carrie
Rating
3.9 out of 5
Description