Parameters
More about the book
Ott állt, komoran, mozdulatlanul, egy tekintetbe és egy gondolatba merülve. Párizs minden része a lába alatt hevert, az épületek ezer nyílvesszőjével és a puha dombok körkörös horizontjával, a folyóval, amely a hidak alatt kanyarog, és a néppel, amely az utcákon hullámzik, a füstfelhőkkel, valamint a tetők hegyvonulatával, amely Notre-Dame-ot szorosan öleli. De ebben a városban az archidiakónus csak egy pontot nézett a kövezeten: a Parvis teret; a tömegben pedig csak egy alakot: a cigánylányt. Nehéz lett volna megmondani, milyen természetű ez a tekintet, és honnan származik az a láng, amely belőle sugárzott. Ez egy rögzített nézés volt, mégis tele zavarral és zűrzavarral. A teste mély mozdulatlanságában, amelyet csak időnként rázott meg egy gépies borzongás, mint egy fa a szélben, és a könyöke merevségében, amely keményebb volt a támaszkodó korlátnál, valamint a megkövesedett mosolyban, amely az arcát torzította, úgy tűnt, hogy Claude Frollo-ban már csak a szemek élnek.
Book purchase
A párizsi Notre-Dame 1482, Victor Hugo
- Language
- Released
- 1980
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Hardcover)
Payment methods
No one has rated yet.
- Language
- Hungarian
- Authors
- Victor Hugo
- Publisher
- Európa Könyvkiadó
- Released
- 1980
- Format
- Hardcover
- Series
- Description
- Ott állt, komoran, mozdulatlanul, egy tekintetbe és egy gondolatba merülve. Párizs minden része a lába alatt hevert, az épületek ezer nyílvesszőjével és a puha dombok körkörös horizontjával, a folyóval, amely a hidak alatt kanyarog, és a néppel, amely az utcákon hullámzik, a füstfelhőkkel, valamint a tetők hegyvonulatával, amely Notre-Dame-ot szorosan öleli. De ebben a városban az archidiakónus csak egy pontot nézett a kövezeten: a Parvis teret; a tömegben pedig csak egy alakot: a cigánylányt. Nehéz lett volna megmondani, milyen természetű ez a tekintet, és honnan származik az a láng, amely belőle sugárzott. Ez egy rögzített nézés volt, mégis tele zavarral és zűrzavarral. A teste mély mozdulatlanságában, amelyet csak időnként rázott meg egy gépies borzongás, mint egy fa a szélben, és a könyöke merevségében, amely keményebb volt a támaszkodó korlátnál, valamint a megkövesedett mosolyban, amely az arcát torzította, úgy tűnt, hogy Claude Frollo-ban már csak a szemek élnek.